2012. december 16., vasárnap

Soha nincs és mégis

Soha nincs
nem volt
nem is lesz
fátyol közé szőtt ábránd
a van
hurokba feszül a szó
vetélőfonál
nem látszik sohasem
én sem
mert az értelem azt súgja
butaság azt hinni
lélegzik a világ
csak egyszerű igazságok léteznek 

néha mégis
éjjelente
gombócba gyűrt takaró alatt
halkan
gyönyörű penészvirágok nyílnak
szívem árnyékba fordult felén
áttetsző szemmel
rám néz
és mellém bújik a mindenség
minden okos mondanivalót
visszanyel az ész

háztetők apró cserepein  
selyempongyolát álmodnak
magukra a csillagok
masni a Hold 

hajnalig
százszor meghalok
százszor feltámadok.