Vágy: 10%-át szeretném tudni annak, amit ő tud a világról.

 

Valami

 

Előősz

Még karmazsin a nappal
de didereg már a hajnal
s mint előrehozott románc
óvatos léptekkel halkan
felkúszik a házfalakra 

az ősz fanyar illata

 

udvarol az ereszcsatornának

ígér langyos esőket

no meg kémény asszonyságnak

szép szürke füstgyermekeket  

nevetnek a cserepek 

közben párát lihegnek

nem kellesz még

sikít a villámhárító

tőled három lépés távolság

volna jó.    

 

 

Selyemfényű éjszakák

És eljő az est 

a selyemfényű éjszaka 

az ablak alatt 

tücsök zenél

messze néz a szem

összeér a lélek és az ég

mozdul a test

moccan a kéz

mantrák közt száll az ész 

anya hangját vélem hallani

vajon mit akar mondani

  

kirakós játék a lét

az élet a tét (?)

mélyen legbelül felébred

az ébren is álmodó

kilép a fénybe

és teremtünk magunknak

százezernyi csillagot

reggelig

csillagokat számolunk.

Csillaghullás

Mint gyermek anyja ölébe 

oly puhán szeretve

hull a nyári gyönyörűség

a földi életre 

sóhajt a Föld 

bámulják az angyalok

a tünékeny fény 

haldokló tükrében 

ünneplőbe öltöznek 

a lelki szegények.

 

Felhőjáték altatóval

Tudom, anya rajzol a felhőkkel

kis virágok

vicces bálnaarcok

fehéren foszló égi pamacsok

mennyország kapujában várakozó

születni kész ártatlan babarcok 

Tudom, a Teremtő játszik

kicsit a felhőkkel 

a nagy égi felhőtáblát

hol összerakja

hol szétszedi

mosoly röppen át a tájon

már megint a fantáziák

elég volt a játékból

szól valaki 

és a mézízű alkony

halk szavakkal 

magához csábítja az éjszakát

szem becsuk 

valahol Tibetben altatódalt dúdol

az egyetlenegy Valaki.  

Ismétlődünk

Puha csókot ad a Tél

hideg szádnak mit sem ér

szédül a Tavasz 

felénk fújja a szél

közel lép a Nyár

csak ne kiabálj

simogat az Ősz 

arany szeme téged néz  

már megint hó esik

angyal kopog az ablakon

virág nyílik az udvaron

mind százszorszép

csillagfény és holduraság 

hálóba fogják az éjszakát 

ásít a falevél

földre ringatja önmagát

hízik a jég

felfalja múltbéli álmaink

fehér falak közt

felsír egy újszülött 

arcát az égre emeli

hova csöppent fürkészi

ó már megint

ez ugyanaz a galaxis

halk ima hallatszik  

a halál ölel valakit

köddé válik a múlt

mint agyonmosott kóc

végérvényesen szétfoszlik

utat ad az új életnek

verkli hangját hallani.