Csak egyetlen egy nap lenne,
mikor semmit sem számít
ki vagy te,
ki vagyok én,
hova és minek születtünk,
csak úgy,
minden indok nélkül
feküdhetnék melléd,
becsukná szemét a tegnap
és a holnap sem várna
állandóan a küszöbre állva
figyelném a szád,
mint fűzi egymásba a szavakat,
csodálkoznék miképp válik
többsoros gyöngysor belőle,
talán az enyém lehetne
nézném a csendet,
ahogy a párnára lágyan lehull
s az első sóhajra
finom odaadással
szertefoszlik
de tudom ez is
egy olyan illúzióba mártott ábránd,
mint mikor tavasz végén azt hiszem
a mézillatú fehér virág
örökké ott marad a hársfán
s nem jön el a pillanat,
ahogy szirmaival csipkét hímez
fűszálak közt rejtőzködő föld
elmúlást váró arcára
milyen jó volna,
ha Isten engedélyt adna
a vasárnapi vasárnapra,
hiszen erre vágyik a lélek
s ő küldte a vágyat
üljön szorosan melléje.
(2010)