2017. július 30., vasárnap

Mikor elakad a szó

Ahogy hangtalan mellém áll
s mint láthatatlan szellő
fényképre illő őszi délután,
álomtól bágyadt falevelek
festenek szeme mélyére
rőt színű tüzeket

a Duna parti sétaúton
könnyed kézzel
hajamba puhán belekócol
torkomon akad a szó
s mint lassuló körhinta
megáll körülöttem a világ,
levegőt sem vesz a táj

pedig minden padra leültem
mi az út szélén áll,
óarany keretbe feszített
mondatokat fogalmaztam
mit mondjak majd,
ha szembe jön velem

mit mondjak majd,
megértse végre
mennyire szeretem,
mennyire szeretem,
mikor gyengéden
ráhajol lelkemre.