Felhőjáték altatóval

Tudom, anya rajzol a felhőkkel

kis virágok

vicces bálnaarcok

fehéren foszló égi pamacsok

mennyország kapujában várakozó

születni kész ártatlan babarcok 

Tudom, a Teremtő játszik

kicsit a felhőkkel 

a nagy égi felhőtáblát

hol összerakja

hol szétszedi

mosoly röppen át a tájon

már megint a fantáziák

elég volt a játékból

szól valaki 

és a mézízű alkony

halk szavakkal 

magához csábítja az éjszakát

szem becsuk 

valahol Tibetben altatódalt dúdol

az egyetlenegy Valaki.  

Ismétlődünk

Puha csókot ad a Tél

hideg szádnak mit sem ér

szédül a Tavasz 

felénk fújja a szél

közel lép a Nyár

csak ne kiabálj

simogat az Ősz 

arany szeme téged néz  

már megint hó esik

angyal kopog az ablakon

virág nyílik az udvaron

mind százszorszép

csillagfény és holduraság 

hálóba fogják az éjszakát 

ásít a falevél

földre ringatja önmagát

hízik a jég

felfalja múltbéli álmaink

fehér falak közt

felsír egy újszülött 

arcát az égre emeli

hova csöppent fürkészi

ó már megint

ez ugyanaz a galaxis

halk ima hallatszik  

a halál ölel valakit

köddé válik a múlt

mint agyonmosott kóc

végérvényesen szétfoszlik

utat ad az új életnek

verkli hangját hallani.

 

 

Ugye milyen más most a világ?