2022!

Bort

búzát

egészséget

édességet

ékességet

kedvességet

békességet

függőséget

lelkiséget

végtelen végtelent

látni a láthatatlant 

lágy mozdulatokat

óvatos csillagokat

remélünk tőled

a többi minden 

jön majd magától. 

 

Csak úgy

 

A felhők az ég alján gyűlnek
Gondolj majd rám, ha láttál már mindent
A mindenhol vándor eltűnhet bárhol
Gondolj majd rám, ha hull kint a zápor

Holnap ismét erre járok s nem lesz velem baj
Az árnyék a lelkemre jár még
Úgy vagyunk csak józanul, ha szól egy vigaszdal
Mert minden árnyék a lelkünkre jár még

A felhők az ég alján gyűlnek
Gondolj majd rám, ha láttál már mindent
Itt minden csak árnyék, a fény asztalánál
Egyszer talán még vendég lehetnék

Holnap ismét erre járok s nem lesz velem baj
Az árnyék a lelkemre jár még
Úgy vagyunk csak józanul, ha szól egy vigaszdal
Mert minden árnyék a lelkünkre jár még.

Decemberi Várakozás II.

Függőségünk egymáshoz ér

lélek lelket mos

néha te vagy én

és én vagyok tebenned az én.

 

Deceberi Várakozás

Sötétben sűrűsödő 

hangtalan éjszakák 

figyelő állásba állva 

Isten fiára várnak.

 

Nő a gyertyafény

holnapra az égig ér. 

 

Valaki jeleket rajzol

fűre

fára

a szomszéd ház 

csillagvirágos ablakára 

türelem

türelem

kisbaba születik

nemsokára

aranyból lesz koronája

új élet indul mosolyára.

 

 

Levél

Látod, odajutottál ahova

mindig a jobban tudás

az akarás

a dac

pedig már jó ideje felnőttél

no meg az ego

milyen pompás kirakat

 

gyengéd figyelmeztetés

neked mit se ér 

az akarod hibákat

szükséges elkövetni

 

látod, haragszom 

vagy mégsem (?)

mohó szájjal felfal

a te utad a tiéd

 

mond, milyen ott a zaj

puha szöszmöszölés

vagy tátott szájú halálhörgés 

a szürke függönyök mögé

reggelente áldást osztani 

bekúszik-e a Nap

és behallatszik ahogy a villamos

sikítva fékez

azon a fényesre járt

végtelenbe vivő 

szívbemarkoló acélszárnyakon. (?)

 

látod, haragszom

és milyen jó haragudni rád

mert addig is tudom

hogy vagy.  

Szeretni csak szépen

Annyira szerettem

hogy mosolyogva elengedtem

terhét letette 

megkönnyebbült a lélek

mert annyira tudtam szeretni

hogy elengedtem.

Csak úgy

 

Konstantin Somov

Ahol

Ahol reggelente csilingelnek a fák 

és a távolban angyalok 

apró zizegő szárnyakkal 

balettműsort produkálnak 

 

ahol csillogó kristállyá válnak

az egyszer volt 

többé soha nem volt 

földhöz vágott tükörarcok

 

s a naiv véletlen véletlenül 

egyirányú akarattá változik

ahol Isten ujja érinti a földet

áldást adva élőnek és holtnak

 

ott várok rád 

mert az utolsó érintésből

ki nem maradhatok. 

 

Kis esti zene

 

Emlékszünk még az emlékekre?

 

Mit gondoltok?

Ha elvesznénk, szép sorban egyenként az a hely ahonnan elvesztünk hiányolna-e minket embereket? Töprengne? Az előbb itt állt, ült, feküdt valaki és most nincs itt, vajon hol lehet. Nincs sehol. Az üressé vált tér elmerengne? Üressé váltam, most mi lesz, hogy lesz tovább. 

Mai félreolvasásom-Lekvárkártevők

És még el is gondolkodtam pár másodpercig, kik lehetnek és milyenek lehetnek a lekvárkártevők.

Létezik valami bogárféle, ami kiszurkálja a celofánt. Bárhogy koncentráltam nem jutott eszembe mi a név.

Hm. Penészes lesz. Penészkártevő. Nem jó, a penészt le lehet szedni a lekvár tetejéről. 

Minimális a veszteség. 

 

A dilemma végén eszembe jutott a nagyapám, aki állandóan nagykanállal járkált a frissen kifőzött baracklekvárral telezsúfolt stelázsi polcai felé. Nagymama, harcias beállítottsággal, fehér kötényt kötve derekára, óriási főzőkanállal kezében fenyegető szemvillanásokkal követte. 

 

Sándooor, ráütök a kezére, ha megmeri tenni, ismétlőmondattal felvértezve védte, ami még védhető volt. Mert, ha levegőt kap a lekvár akkor már az egész üveggel meg kell enni. Ez a szabály. Eggyel kevesebb marad télire. Tehát, nagyapám lekvárkártevő tevékenységet űzött. Ó, milyen finom volt az elcsent friss sárgabarack lekvár! Jobb, mint bármelyik csokoládé. 

 

Szerintem sokkal elegánsabb korszak volt az amikor a házastársak magázódtak. Nem lehetett ilyesmiket mondani, maga nem normális, maga hüle, maga idióta, rosszul hangzott volna a mondat. 

Tegeződve simán ki lehet mondani. Kibukik a szájból. Igaz? A házaspárok magázódásban ott van, ( volt) ott él, ( élt) szinte odaragasztva, bebetonozva a kölcsönös tisztelet megadása.

Ez jutott eszembe

Ezt tanították nekem, ezerszer is elmondták: Így és úgy, és mégjobban, de az eszed is vedd elő mindezekhez. 😇 🙏 Aki érti, érti. Aki nem, nem baj. 😁

 

 

 

 

 

És hogy mi számít igazán?

 Minden élethelyzetben embernek maradni. A többi akármik jelentéktelen, súlytalan semmik.

Kicsiny örömök boltja

Itt a szó alig hallható

óvatosan suttogó

ne halld meg ha nem akarod

 

apró arany mosolyok szőnek

lepkeszárnyú télikabátot

repülhetsz ha akarod

 

mézbe mártott álmok 

bíborszínű hálós rácsok

hamisgyöngy kalácsok

szíveden páros táncot járnak

 

furcsa dallamokon szárnyaló

hófehér szárnyasló

öledbe pottyan ha akarod

de holnap is jó

 

elveszített  tegnapok

álarc mögé rejtett nappalok

két pont között 

sóhajokkal rövidített távolságok

kristálygömbbe néző

csodálkozó szemek

bármelyiket elviheted

a fizetség oly kevés

éppen annyi ami elég

ízét az életnek

el nem felejtheted

tedd ki a pultra a lelked

minden áru egy szelet

lélekpénzzel fizethetsz.

(Mondd, mit veszíthetsz?)

Republic - Ha Igaz Lenne ft. Bagossy Norbi

 

Kép-Őszi malőr

Égszakadás
földindulás
zuhan az eső
zuhan a sötét
ázott papírmasé

az ég

 

álombéli leveleket

kerget a szél

folt hátán foltozódik

a tegnapi remény 

lyukas esőcsatornákba

kapaszkodik a fény

elveszni készül a kék

 

ne hidd el

nem is lesz tél

csivitel a fáról egy veréb

tudom én

beragadt az időbe 

kettőezerhuszonegy októbere

 

"hopp Juliska

hopp Mariska"

táncol a félsz,

gáncsot vet,

hozzám ér a Tél,

zuhan a lélek,

zuhanok én.

Előősz

Még karmazsin a nappal
de didereg már a hajnal
s mint előrehozott románc
óvatos léptekkel halkan
felkúszik a házfalakra 

az ősz fanyar illata

 

udvarol az ereszcsatornának

ígér langyos esőket

no meg kémény asszonyságnak

szép szürke füstgyermekeket  

nevetnek a cserepek 

közben párát lihegnek

nem kellesz még

sikít a villámhárító

tőled három lépés távolság

volna jó.    

 

 

Selyemfényű éjszakák

És eljő az est 

a selyemfényű éjszaka 

az ablak alatt 

tücsök zenél

messze néz a szem

összeér a lélek és az ég

mozdul a test

moccan a kéz

mantrák közt száll az ész 

anya hangját vélem hallani

vajon mit akar mondani

  

kirakós játék a lét

az élet a tét (?)

mélyen legbelül felébred

az ébren is álmodó

kilép a fénybe

és teremtünk magunknak

százezernyi csillagot

reggelig

csillagokat számolunk.

Felhőjáték altatóval

Tudom, anya rajzol a felhőkkel

kis virágok

vicces bálnaarcok

fehéren foszló égi pamacsok

mennyország kapujában várakozó

születni kész ártatlan babarcok 

Tudom, a Teremtő játszik

kicsit a felhőkkel 

a nagy égi felhőtáblát

hol összerakja

hol szétszedi

mosoly röppen át a tájon

már megint a fantáziák

elég volt a játékból

szól valaki 

és a mézízű alkony

halk szavakkal 

magához csábítja az éjszakát

szem becsuk 

valahol Tibetben altatódalt dúdol

az egyetlenegy Valaki.  

Ismétlődünk

Puha csókot ad a Tél

hideg szádnak mit sem ér

szédül a Tavasz 

felénk fújja a szél

közel lép a Nyár

csak ne kiabálj

simogat az Ősz 

arany szeme téged néz  

már megint hó esik

angyal kopog az ablakon

virág nyílik az udvaron

mind százszorszép

csillagfény és holduraság 

hálóba fogják az éjszakát 

ásít a falevél

földre ringatja önmagát

hízik a jég

felfalja múltbéli álmaink

fehér falak közt

felsír egy újszülött 

arcát az égre emeli

hova csöppent fürkészi

ó már megint

ez ugyanaz a galaxis

halk ima hallatszik  

a halál ölel valakit

köddé válik a múlt

mint agyonmosott kóc

végérvényesen szétfoszlik

utat ad az új életnek

verkli hangját hallani.

 

 

Ugye milyen más most a világ?

 

Kép-Konkolyvetés

Az ember az evolúció csúcsán állva, nagy odaadással, gondos, rafináltan simogató kezekkel, mosolyogva szereti elvetni a konkolyt. Igen. Igaz. Az állatok nem tudnak vagy nem akarnak konkolyt vetni.

 

Ismerjük a konkolyvetőket, bárki lehet, férfi, nő, az életkor nem számít. Tehát, Bárki-hívjuk így-általában nagyon kedves, sőt, zavaróan kedves a kívülről szemlélőnek. Hozzád hajol, beleliheg az aurádba, komoly, mindentudó pillantással a szemedbe néz, halkan suttog az arcodba, hisz titkot ad át neked. Mily nagylelkű megtiszteltetés! Gondolhatnád.

De, te csak bámulod. Most mifene van? Szöknél előle. Nem tudsz. Tapad. Követ. Követ, amíg elmondhatja amit akar. Hamarább szabadulsz, ha hagyod. 

Aztán továbblép s tovább szórja a befogadni kész lelkekre a magokat. Reménykedik a szárba szökkenésen. Távolról leselkedik. Izgatottan várja a virágzást, mely méregillatával megöli a kiszemeltet. 

Végülis nem ítélhetjük el ezen hobbija miatt. Bárki, nem hazudik. Az csúfos lebukás lenne. Csak sejtet. 

És, ha elmarad a virágzás? Nem baj. Pár nap, pár hét és megérkezik a következő vetési idő.

Rendbontás

 

Elégedettség

Tibi, ábrándozva ballagott a belvárost körülölelő sétány furcsányszürke gyalogjáróján s "jutott eszembe szebbnél szebb gondolat". Eszébe. 

 

Mi ez a szín?Ez járdaszín?  Ilyen nem is létezik. Nem. De, mégis ilyen amilyen. Á, hülyeség. Minek ezen gondolkodni. Állapította meg és egy határozott mozdulattal arrébb rúgta cipője talpára kapaszkodó, valamikor, valaki által eldobott koszos papírzsebkendőt. Valami idióta dobhatta el. Mérgelődött.

Alaposan szemügyre vette a házakat. Az épületek előtt megállt kicsit, osztályozta az erkélyeket, az ablakok tisztaságát, a homlokzat díszítéseit. Szeretett úgy tenni- a járókelőnek pózolva-, mintha fontos ember lenne, fontos dolgokkal foglalkozva. 

1-10-ig húzta a képzeletbeli kockás papírjára a strigulákat. Kilenc és tíz egyszersem volt.

Az emberek kikerülték. Hivatal embere lehet. Aki, így viselkedik az csakis a munka miatt teszi.Vélték.

Emberünket jóleső érzés fogta el a ráirányuló elismerő pillantások bizarr, simogató érzésétől.

 

Az embereket kezdte tanulmányozni. Ez kövér, ez túl sovány, annak szégyentelenül rövid a szoknyája, koszos a haja, csúnya  a ruhája, ó és a cipők, a borzalmas, kopott cipők.  

Ebben az értékelésben sem született 5-pont feletti eredmény. 

Szörnyű ez az egész, szörnyű. Nyögött fel. Így kell élnem. Így. Ilyen városban, ilyen emberek közt.

Felsóhajtott, és elegánsan a földre dobta a kiüresedett hamburgeres papírzacskót. Nem jó semmire.Minek tartogatni. Körülnézett. Nem látta senki. Lelke megkönnyebbült. Feljebbhúzkodta lecsúszni készülő barna nadrágkorcát. Állandóan mocorog rajta a műszál, hol le, hol oldalra. Szörnyű.

Haza indult. Azon morfondírozott,  illene már megtisztítania lakásának üvegszemit. Egy éve nem mosta le. Hüm. Talán bírja még pár hónapig. 

Mit olvastál utoljára?

-Sziget a Szajnán

-Aragon? 

-Aha.

-Megörültél? Dög unalmas. 

-Néztem a könyvespolcot, valamit kerestem. Aragon integetett.

-Aragont kidobják.

-Igaz. Valamikor, valamelyik évben, valami könyvtár könyvkiárusításán vettem, talán 50 forint volt. Nem emlékszem pontosan. Megsajnáltam. A könyvet.

-És nem untad?

-Néha igen. 560 oldal, fele elég lett volna a mondanivalóhoz.

-És?  

-És mégis érdekes könyv.

-?

-Amikor oldalakon át csak az utca neszeiről, a homályosan kivilágított házakról, az emberi arc, ruházat megfejteni való mélázásai voltak soron, letettem a könyvet, aztán megint elolvastam.

-Nem vagy normális.

-Érteni akartam. 

-És a végére megértetted?

-Igen. Azt hiszem. Az a sok szöszélés a lélek megnyilvánulásairól csak egyvalamit jelenthet.

-A lélek megnyilvánulásai? Unalom a köbön.

-Nem, nem. Aragon, azon szinten élt amit a többiek, a körülötte élő emberek még nem értek el. Nem láthatták, nem érezhették.

-Akkor én sem azon a szinten élek? Nekem, nem mond semmit ez a könyv.

-Nem baj. Minden úgy van jól, ahogy van. Az értések is.

-Amikor kiolvastad a könyvet mire gondoltál? Érdemes volt elolvasni?

-Mire gondoltam? Mondhatnék 30 mondatot, pl. Aragon a könyvben megjelenő lélekmélységeiről, de félek, unalmasnak tartanád. Igazán arra gondoltam, mi lett volna, ha Bérénice fizikai szerelmét is megkapja a főhős, mi lett volna a könyvvel. Lehet, meg sem íródik. Ebben az estben nem olvashattam volna Aragon lelkében. Kár lett volna kihagyni az életemből.

 

Szívemlék

Valami vaníliaízű napsütés
bágyadt méla fecsegés
jól kitalált ritmus szerint
forog az élet varázskerék 

mélyen legbelül 

mint ócska láncringlispíl

szédül 

szédül a szív 

 

fülembe súg a szél 

nem szabad kimondani 

mennyire szeretlek

mert elvisz a Tél

kócos kék felhőket
hesseget a lélek
el veletek
menjetek

igazgyöngyöt tűz hajába
elfordul
messze néz
útra kész
egy örökre szép
szívemlék.

Ossian: Lassan ébredő

 

💓

Szarka Tamás: Anonymus hangoskönyv c. lemezéről. Elmondja Törőcsik Mari

 

Szerintem, szerintem így is lehetne

Visszaállíthatnánk a magázódást. Emberibb, szolidabb, elegánsabbá válna a kommunikáció. Mennyivel? Sokkal.  Nem lenne ok a sértődésre, nem lenne ok a sértettségre. Lágy, puha, színes virágnyelven beszélgetnénk. 

 

Tegeződve.

 -Mit képzelsz te magadról? Te vagy az Isten? Beképzelt idióta! -

 -Én? Te nagyon hülye vagy. Anyád ........ - 

 

Másképpen.

- Mit gondol erről? Egyszer majd, ha alaposan átgondolja lehet más lesz a véleménye?-

- Ö, ö, igen az előfordulhat, de, az is lehet, hogy nem. -

Magázódjunk.

 

Tavaszest

 

Végre. Szállhatunk. Merre? Amerre a szél visz.

Kívánjunk ma valamit-Monet kertje lenne csudijó

 

Már megint

Már megint lüktet a lét

csillagokat gyárt az ég

angyal mond mesét

 

varázsszavakat visz a szél

mágia rejti burokba a várost

nem feslik 

nem szakad az idő mátrixán

  

nem mozdulunk

nem mozdulunk

múljon minden nélkülünk

jó lesz így nekünk

 

már megint látható a láthatatlan

már megint Tavasz van

már megint körbe-körbe járunk

szép dalokat mantrázunk 

alkudjunk

alkudjunk magunknak valamit

valami fenséges egészet

hogy ne hulljon hamvába az élet.

 

Így van ez

 

"Keresem a biztost, innen nem mehetek messze el, kavarog egy kicsit minden, sok lesz ez a kérdőjel. Mindenki észben fürdik, hogy szúrtuk így ezt el? Korlátok, óceánok támaszthatnak-e újra fel? Figyelem a belső hangom, nem ezt diktálja, ébredj fel! Kertek alatt lapul minden bátor jellem, ez intő jel. S fordul a világ egyet, megrázza mégegyszer öreg hátát és az emberöltő nem bírja évekkel."

"Hol van a világ, amit szeretnénk, talán te látod onnan épp. Hol van a te hited, én eltenném, amíg elbírom, őrizném! Jönnek, mennek az újabb trendek, értékből csak mértékkel fogyasszunk, mert fogyasztóknak nem férhetne még több el. Megébred mély álmából a lélek, mert élnem kell, kivirágzik a föld és vétek lenne nem ölelni két kézzel!"

Milyen jó lenne

	Milyen jó lenne újra gyermeknek lenni út porából házat építeni maszatos kézzel  lekváros kenyeret enni kút hűvöséből dinnyét várni a kerti úton mezítláb  nagypapa cipője mellé állni semmin sírni könnyes szemmel kacagni pitypangból koszorút fonni anyám földig érő ruhájában hercegnőként járni tiszta szívvel hinni milyen jó lenne milyen jó lenne újra gyermeknek lenni gátlások nélkül hinni gátlások nélkül szeretni.

...

 

💓

Valami Tavasz

Olvad már szíve jéghideg világnak.
Szellő simítja szerető kézzel a tájat.
Nap csókolja arcát kerti virágnak.
Masnit köt a fény kislányok hajába.
Szökik a Tél szökik rongyos a ruhája.
  

Felénk lépked már a Tavasz

 

Te, mindenkit szeretsz

Oly sokat perlekedtem Istennel, hogy elérkezett az az idő amikor rám unt és megunt és már nem válaszolt a legapróbb kérdésre sem. Hát jó. Ne válaszolj. Jobb is így. Hallgatni arany. Könnyű neked, szép a ruhád,szép a világod és állandóan arany glória lebeg a fejed körül. Láttam.

Aztán egy semmilyen hétköznapi napon a postaládába színes kép érkezett, Isten fiát ábrázolta. Isten fia a szívét mutatta. Mit akarsz ezzel mondani? A hallgatásod ellenére mégis szeretsz? Te, mindenkit szeretsz. 

Kedves szavak

Már csak álmodunk, 

álmunkban mondatokat rajzolunk fényérzékeny papírtekercsek meztelen testére, 

kockánként pereg a szó, akár egy régi sokat használt diavetítő,  

fogaskerekei közé be-beragad a rongyosra nézett filmszalag, néha nyöszörög, néha nyekken egyet

s ez így van jól. Ők a sokszor kimondottak. Mert, vannak olyan szavak amiket sokszor kell kimondani.

De léteznek még. Ott állnak a sorban a láthatatlanok,  

ott lebegnek körülöttünk a le nem írhatóak, 

a túl szépek, a lélekgyógyítók, 

a pőre igazat megmondók és úgy teszünk mintha nem is léteznének,

pedig már rég leléptek képzeletdiavetítőnk filmszalagjáról és bennünk élnek,

kedves, szomorúan édes, fájón bódító ki nem mondható szavak,

vajon meddig lélegeznek még benned és bennem,

mikor jön el értük a halál, mikor jön el, amikor mind sutba vágható a lélekből kiradírozható. 

Talán holnap. Talán tegnap.

Nem tudom

Nem tudom, mitől áll meg a kéz,

mikor enni adna annak aki kér.

Nem tudom, mitől nem hajlik előre

a derék, mikor majdnem felemelnéd

azt aki a járda szélén él. 

Nem tudom a lélek merre néz,

mikor a szegény a boltban remegő kézzel,

sóvárgó szemmel csak kenyeret kér.

Nem tudom, hova bújik el 

az emberből az ember, mikor a politika

nagyobb úr lett, mint az ész.   

Nem tudom, mitől ragyognak a csillagok,

mikor Isten összeszámolja mennyi a tét,

maradt e még annyi amennyi a földi lét. 

Ossian - Egy lélegzet

"Amíg látom, hogy látsz engem
 És látod azt, hogy látlak téged
 Egy síkban, egy térben
Árnyékod vagyok és te vagy a fényem "

Nosztalgia

Bár tudnám 

maradt-e benned

valami

valami belőlem szép

valami 

édes melankolikus

lágy ízű

igaznak hitt remény

tegnapok fehér
nefelejcsvirágai
nyílnak-e még
a lelked legmélyén

ha száguld veled 

rég kívánt szerelem 

ott vagyok-e még valahol

valahol a szívedben

arra kérem Istent

soha ne felejts el. 

Megközelíthető pillanat

Ha óvatosan lépek

megközelíthető a pillanat 

melyben, mint előrevetített 

a lélek által megteremtett

lebegő jövőkép

állunk a tenger szélén,

figyelek, figyellek, 

látod e az isteni célt,

hogy újra és újraszülessen 

szemünkben a fény.

 

Gayatri Mantra

 

Télreggeli Áhítat

A kerti kútnál

hópelyhekben fürdik

egy fekete madár 

jégkoronát illeszt

fejére a hajnal

csillog a csend

szép szavakat

suttognak a fák

egy pillanatra

megtorpan a világ

áhítatot lehel a táj

pedig nem történt más

csak a kerti kútnál

hópelyhekben fürdik

egy fekete madár.

Zene