2019. december 24., kedd

Ajándék


Tél volt, hó esett (táncolt a Nap az ablakon a radiátornak semmi dolga nem volt)
és jöttek az ünnepek.
Gondolkodtam, mit is adhatnék neked, ( nektek)
amit csak én adhatok,
amiről te is tudod,
hogy igazán én vagyok. (?)

Minden gazdagságom, hangok és szavak, ( hmm, jó lenne egy nyaraló a Balatonon)
néhány általuk kimondott gondolat. ( a ki nem mondott szavakkal mi lesz?)
Egyet elmondtam neked, ( egy elég)
hogyha igaznak hiszed,
mondd el mindenkinek. ( ne mindenkinek)

Kívánj a szónak nyílt utat, ( falnak ne puffanjanak)
és a dalnak tiszta hangokat.
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
ahogy szeretnéd, hogy szeressenek. ( nagyon)

Csak arról énekelek, amit igaznak hiszek,
s csak akkor szól neked, ha te is úgy hiszed.( hiszem, hisszük)
Hisz te is úgy élsz, ahogy én.
Te is azt álmodod, amit én. ( lelki egyesülés)
Legalábbis úgy szeretném. ( szeretnénk)

( Bocs a költőtől tán megbocsájt.)

2019. november 28., csütörtök

Gyermekkor-Idő

A lassú idő pillanatai
arany vékony szálat szőnek
az almafák ágai köré
bebábozódik a nap
 
fekvőfelhők
lusta madarak
szárny nélküli lepkék

porcelánbabák arcán
a mosoly tétován megáll
hintát ringat az időfélhomály 
 
semmilyen előre sejthető percek
hiába az időutazás
hiába a párhuzamos világ
az idő itt is ott is áll

és nem hiszed el
hiába mondja a nagypapád
egyszer majd
elrohan melletted az idő
kikerül és lehagy.


2019. november 10., vasárnap

Pál Utcai Fiúk!




Fenn a csúcson, lenn a völgyben      
Kinn a fényben, bent a ködben
Kemény gyémánt, puha vatta
Nem aludtam három napja

Színét váltja több alakban
Tükröződik gondolatban
Egy elvarázsolt pillanatban
Összeáll és tiszta lesz a kép

Pörgess! Pörgök! Ördög forgass
Körbe-körbe hát!
Rajzolj holdat! Szárnyas angyalt,
Küldj a Földre át!

És a holtak feltámadtak
Fel hétszer kelt a nap
És a gyengék győztek végül
Hetedszerre megtaláltalak

És kettévált a tenger
Egy angyal trombitált
Ott álltál a másik parton
S már elhittem, hogy nincsenek csodák.

Anya után öt évvel

Vasárnapot álmodtam
kalács pihent az alkóvban
szép szavak úsztak
fehérre festett tányérban

kék ibolya
levendula
őszi rózsa
fenyő illata
számolom az éveket
a nélküled tényeket
 
ki a hibás
apa
te vagy én
vagy Isten
ki a földről túl korán vitt el
ha vasárnapra ébredve
kanalam
kalácsom nem találom
és éhen marad utánad
a vasárnap délutánom.

2019. október 31., csütörtök

"Ami nincs az már nem is (volt) vonz"


Hosszú távú riadalom

Szürke az ég
szürke az ég
támad a szél
fekete az ég
fekete az ég
egyetlenegy
gyertya sem él.

Távolodás

Már nem látom
mennyire vagy távol
talán az Óperencián túl
ott ahol függöny mögé
bújik a sok halott 
csak hallom
ahogy átcsoszogsz a szobán
köhögsz egy kicsit
mert az jó
éjjel csoszogni
köhögni
fontos tennivaló
azt jelenti élsz még valahol
talán az Óperencián túl.


2019. október 3., csütörtök

Mi bajotok van nektek?

Reggel, együtt utaztam a HÉV-en egy 24 éves fiúval. Az életkorát később tudtam meg, a szemben lévő ülésre ült le, s, mint tudjuk ezek az üléssorok nem adnak nagy életteret, ha nem figyelsz összeér az unalom, a táska, a láb. A néhai szemkontaktus kikerülhetetlen.

Láttam őt, még előbb a parkolóból rohanvást, előttem gyalogolt, egyedül, verset szavalt. Hangosan. Próbáltam kihallgatni, meghallani, milyen szavakat mond, de a sietség nem engedte. Elraktároztam az élményt, klassz, ilyen is van, ilyet is láttam.

Teljesen meglepődtem, mikor lehuppan az ülésre. Érdekes- gondoltam. Pont rá gondoltam. Mi késztethette arra, hogy hangosan verseljen és vajon melyik vers volt. Biztos a kedvence.
Addig forszírozott  a tekintetével, amíg úgy döntött megszólíthat. Valami semmiséget mondott, amire válaszoltam. Így kezdődött.  A Blaháig elmesélte az életét. A történet hallgatása közben gyakran azt éreztem, hosszan ki kell néznem az ablakon vagy sűrű pislogással lepleztem a leplezendőt,  meg ne lássa a homályt a szememben. És valahogy, valamiért szégyelltem magam. Nem tudtam miért. Csak az a szörnyű érzés a torkomban, az. Tudjátok, olyan hányáskésztető.

Születésekor állami gondozásba került, egyetlen rokona sincs, illetve nem ismert. 18 éves kora óta egyik hontalan szállóról a másikba repítik.
Most, itt él Szentendrén. Állást kapott a gyorsétteremben. Örül. Lesz rendes fizetése, így majd tud spórolni és talán összegyűjt annyi pénzt, hogy befogadják olyasmi szállóba, ahol egyedül élhet a szobában. Ez a vágya. Ez a hely. 15eft/hó. És ez sok pénz. Enni is kell. Van némi megtakarított pénze, 80 ezer-, de képzeljem el, nagyon szeretne számítógépet-ragyog az arca-, igaz, ha megvásárolja nem marad semmi tartaléka. Tőlem kér tanácsot megvegye-e. Lebeszéltem. Azt hiszem sikerült.
Mesélt a szálló életéről. A szálló vezetőjéről. Imádja és tiszteli. Pótapa.
Bizakodva néz a jövő felé. Egyszer lent, egyszer fent, mondja és csillog a szeme. Tudja, érzi, rendbe jön az élete. Lesz élethely, lesz barátnő, lesz család.

A Blaha előtt feláll, vontatottan elbúcsúzik, látom nincs kedve menni, kéri, hogy gondoljak rá szeretettel. Gondolok, ha nem kérné akkor is gondolnék. A mellettem ülő férfi a számítógépén dolgozott az idáig úton. Munka volt. Láttam. Pomázon röppent mellém. Végighallgatta a beszélgetést. Szerintem nem igazán tudott az elintézendőekre koncentrálni. A füle mellett duruzsoltunk. Amikor leszáll a fiú a férfi rám néz és ugyanazt a homályt látom a szemében amilyen az enyém.

Mi bajotok van nektek?
És mi bajom van nekem?

Semmi. Igaz?


2019. szeptember 10., kedd

Feszül a nap

Feszül a nap
eső és fényzuhatag
mátrixban fürdőző
apró madarak

pöfeteg alkony
hízik a hold alatt
mire hazaérek kipukkad

fűszerek illata
szelídíti az éjszakát
ánizs és lágy vanília

feszül a szó
bársonyt csiszoló
már nem számít miről szól

ajtót nyit
mellém bújik a szerelem
hagyom
reggelig öleljen

súly nélküli kilégzés
súly nélküli belégzés
álombéli könnyedség

mállik a nap
tűnik a hang
színes buborékban ring a ma.



2019. augusztus 18., vasárnap

Mintha nem lennék

Mintha nem lennék
valaki más van a helyemben, helyettem,
elmosogat, kitakarítja a konyhát,
boltba megy, meglocsolja a virágokat,
csodálkozom már vissza is érkezett
és a virágok is rendben, ó Istenem 

mintha nem lennék
reggel a tükörből valaki más néz vissza rám,
fürkészve nézem ki ez ez a valaki más,
helyettem mosolyog, átmegy a piroson,
kicsit szomorú, ha nyílnak a kertben a liliomok 
hasonlít, mégsem én vagyok

mintha nem lennék
folyton a holdat bámulom, varázslat ez jól tudom,
csillagokat számolok, más nem érdekel,
széllel szembe táncolok, ha nem sikerül úgy is jó,
nem baj, ha nem vagyok, mert Isten tegnap belájkolt
azt mondta jó így is, mert, így is szeret

mintha nem lennék
mintha megálltam volna valahol,
ott, ahol éphogy látszódnak a kapuk,
hiába toporgok, állandóan önmagamba botlok,
mintha nem lennék, valaki más él a helyemben,
mert valamelyik előtt felejtettem magam valahogy,
de hol, hol lehet a valahol. 


2019. augusztus 12., hétfő

Nyáltenger

Ó, mennyire szeretném
megmagyarázni sem tudom
ezt a visszavonhatatlan vágyat
mely állandóan gyötör
ó, mennyire szeretném
kikutatni rejtett érzéseid
behatolni gondolatai közé
végre megtudjam
mi az igazság
mi az álca
mit mond a pillanat
mit súg a lélek
mit nyög ellene füledbe az élet
mikor furcsa pillantással
rám nézel
gyermekem.

2019. augusztus 11., vasárnap

08.11

Ó, hogy szöszöl az éjszaka
ablakot nyit 
ajtót tár
s, mint gyengéd szerető
hajnalig 
puha kézzel cirógat.

2019. július 25., csütörtök

Lélekcirkusz



Mosoly

-Mit csinálsz?
-Semmit.
-Az nem lehet. Semmit a legnehezebb.
-Fekszem az ágyon. Nézem a mennyeztet.
-Látod, csinálsz valamit.
-Valamit? Azt hittem semmit nem csinálok.
-Semmit a legnehezebb. 

2019. július 19., péntek

Titkolnám a titkokat

Titkolnám a titkokat
erős zárak
se ilyen
se olyan szavak 

mily szép a ráhagyás
néma adni vágyás
lágy illúzió ringatás  
de te nem hagyod
megfejted a zárakat
térképet rajzolsz
itt lüktet a lélek
ott dobban a szív
tintasugár a vér

nem tehetek ellene
nem tehetek ellened
bár távol vagy
mégis valahogy
mint ruhán a kapocs
állandóan szétválunk
és összekapcsolódunk.

2019. július 14., vasárnap

A Logikán túl

Felsóhajt a táj
valami szépet kíván
nem tudni mit
valami szemmel nem láthatót
valami érezni valót 

nem kell a tenger
nem kell a varázs
nem kell a tánc

kell az elvesznivaló
valami alig érintenivaló
valami néma léleksimogató 
plasztik énidő
ahol kifeszített vászon az elme
viaszba mártott lemosható
 
ahol Isten bolyong velem
mert van kedve velem
ahol fényt sző a napsugár
színén fényes
fonákján lágy
szíveknek valót. 


2019. július 10., szerda

Időárnyék

Fekete-fehér festmények
berreg a felvevőgép
hajnalig készül a kép

satírozott álmok
valamilyen vágyak
apró zsugor árnyak
mint szemétből kimentett madarak
repülnek éhesen az ég felé

kirakatbabák toppanása hallatszik
rég betört ablaküvegek
éles szilánkjain
vérzik a lét
mi van ma ( ?)
ma van már vagy holnap
tegnap is ma volt
árnyékidő
időárnyék

álmomban
megoldottam a feladatot
mélyhűtött verseket olvasztok
aranytartalékait az örömlétnek
fillérekért elajándékozom.


2019. július 3., szerda

A hőségről jutott eszembe

Régen is voltak a párok közt ironikus, vicces megjegyzések, nem veszekedések, csak olyan szurka-piszka adok-kapok. De, valahogy más volt a hangnem vagy a nem tudom mi.
Nagyapám nem bírta a meleget, egyik hőséges hősi délután hazaért, precízen beállította az udvari kamrába a bicajt, aztán izzadt ingben, vizes hajjal, arcán legördülő izzadságpatakokkal berontott a házba, imigyen:
Mamaaa, úgy izzadok, mint egy lóóó, adjál tiszta ruhát! Megpusztoloook! Nagymamám ránézet s halk hangon közölte: Azért Sándorom, mert te egy ló vagy.
Nézték egymást egy darabig, én ledermedtem, most mi lesz, nem lett semmi, kuncogás hallatszott mindkét fél irányából és így lettek egy egész.

2019. június 22., szombat

Majdnem lakótárs

Gyerek a spájzból kilépve.
- Jesszusom, egy nagy molylepke van a spájzban.  Itt röpköd. Be fog telepedni a liszteszacskóba, a      tésztákhoz, a bontott rizsbe és gyermekei lesznek. Sok. ( Riadt.)
- Itt a spré, öld meg, én nem fogom megölni. ( Némi tétovázás után, mivel elképzeltem a molylepke gyermekeit a rizsszemek közt hancúrozni.)
- Én sem.  Közli borzongva s közben tanácstalanul néz rám, mit csináljunk, mert nem mozdulok. 

Így kapott esélyt a molylepke a költözésre, mert, nem akartunk halált okozó tevékenységet cselekedni. Ma kerestem, égen-földön, polcokon, zacskókban, sarkokban, a tavalyról megőrzött lampionokban, nem találtam, lehet kiköltözött a szellőzőn vagy kisurrant, amikor beléptem s észre sem vettem. Nem nyaggatnak, nem zavarnak, nincs itt semmi izgalmas gondolta és továbbröppent.
Lám, lám az univerzum elsimítja, helyére teszi a dolgokat, nélkülem is, meg sem kell mozdulnom, ezt meg én gondoltam.  

2019. június 21., péntek

Szeretettel


Szégyeljétek magatok milyenek vagytok, ilyenek

Szégyeljétek, ti akik arról beszélgettek, hogy titeket felsőbbrendű lényeket mennyire zavar a HÉV-nél alvó hontalan. Igaz, igaz a virágoskert szélén alszik. Mily felháborító. Borosüveg van mellette. Szörnyű. " Szúrja a szemem." Csukd be!
Tudjátok mit? Örüljetek annak, hogy ti vagy a családotokból valaki nem kényszerül ilyen életre. Persze, persze az élet kiszámíthatatlan. Ki tudja, mit hoz még a jövőd?

2019. június 3., hétfő

Éjszakai járat

Azt hinnénk az éjszaka utolsó részében a hajnal megérkezése előtt nem történik semmi. Azt hihetnénk, a rendőrökön és a benzinkutasokon kívül mindenki alszik. Pedig nem. Ó, az élet árnyékos oldalán lévők nem alhatnak. Éjszakai járattal utaznak.

Az éjszaki járat elnyújtózva, lustán vár ránk a megálló ragacsos sötétjében. Tátva a szája. Gyertek. Mondja. Ásít. Nagyot. Az ásításból kilép majd visszalép a buszsofőr, idős, szuszog, laposan néz, látszik rajta elege van, mégis ő az éjszakai járat. Nézem. Sorsunk a kezében. Kicsit félek. Nehogy elaludjon útközben. Még rábeszéli a busz. Feszt duruzsol a fülébe. Bármit mondhat. Elképzelem, ahogy felborulunk. Hosszú sárga élettelen test az út szélén. Remélem még nem unja az ide-oda gurulást.

Fellépek a jármű első  lépcsőjére és az jut eszembe, tényleg szükségem van erre? Erre a sötétben várakozó, éhes szájú, büdöset pöfögő, böfögő, mégis az életbe jelentősen besegítő éjszaki járatra. Bizonyára. Állapítom meg. Egyébként nem lennék itt. Pont ezen buszon. Jó reggelt köszönök az enyhén szundikáló utasoknak.  Hangosan. Ettől felébrednek, rezzennek. Fakó arcok ölelését érzem az arcomon. Rebbenő, hálás visszaköszönések hangzanak. Szürke, fekete, szomorúbarna kabátok még egyet gyűrődve pislognak rám. Reményvesztett vagy féligseremény kipárolgások illatát érzem a levegőben. Rácsapódnak a kopott üléskárpitra, az anyag beszívja az emberi agy, a lélek által készített kesernyés esszenciát-ezzel táplálkozik. És izzadsággal, kiizzadott mindegymár reményvesztésekkel, a maradékot felböfögi és nyállal kevert vággyal a busz mennyezetére tapasztja. Jó lesz későbbre. A remízben.Tartalék.

Milyen ostoba az élet. Ezen a buszon mindenki megérdemelné a jobb és teljesebb életet. De nincs. A munkáltatók által kifacsart emberek, kifacsart testüket utaztatják az új robotnap felé vagy a robotéjszakából hazafelé. Istenem, milyen szomorú ez. Valahol, valamelyik tengerparton kellene sétálniuk, nagyokat kacagni, szeretni. Nem törődni a holnappal.
.
Álomszerű ez az egész, az éj, az utazás, semmi forgalom, átkúszunk Budapesten. Szép. Valahogy sokkal emberibb autók, emberek nélkül és még az első villamos sem indult el.
A hangosbemondó sorolja a megállókat, leszállnak, felszállnak. Mindenki köszön, elköszön.

Ahogy figyelem a várost, a villogó fényeket, eszembe jutsz, nem is sejted milyen közel vagy most hozzám. Próbálom kitalálni mit csinálsz. 4 óra. Éjjel négy. 
Nem is sejtheted, fakó, sápadt arcok, fásult pillantások ölelésében, itt ringatózom ezen a reményeket felfaló buszon,  közben karmikus szintek ellen lázadok, és rád gondolok.
 

2019. május 22., szerda

Milyen kár

Milyen kár
távolból hallom a hangod
szuszog
zizeg a telefonmembrán
ezer pillanaton át
cifra körbeforgás
 
itt lehetnél valahol
elbújnál
én megkeresnélek
meglepődnél
és úgy tennék
mintha nem is kerestelek volna
pedig tudom
hova bújtál  

vagy véletlenül találkoznánk
azon a billegő ötödik lépcsőn
billeg mondanád
billeg mondanám
s együtt billegnénk tovább

játszhatnánk angyalkást
szárnykitárás
elrugaszkodás
könnyű álmodást 

milyen kár
azon az éjszakán
nem láttad azt a csillagot
amit látnod kellett volna
fürkésztem az arcod
te arra gondoltál
milyen kár
ez a lány
fiatalabb
mégis öreg hozzám

milyen kár
távolból hallom a hangod
nem láttad fent az égen azt a csillagot
helyetted
önmagam lelkébe gabalyodok. 
  

2019. május 15., szerda

Esik, esik, esik

Szomorú ez a május
tiszta könny a szeme
folyton pocsolyát növeszt
szürke felhőkkel követ

elszaladnék
ha lenne hova
hideg minden szoba 
 
nincs más megoldás
csak a szembehunyás
fény felé vágyakozás 

nincs más megoldás
álmaim közé menekülök
kívánság terveket szövögetek
egyszer majd
egyszer majd
egyszer majd
amint a napsütést figyeljük
születik egy szép szó
lágyan ringató
lélekből való 
amiért egyszer majd elindulunk
s félúton találkozunk.
   

2019. május 13., hétfő

Csak annyit mondok

Egyeztessük szemceruzáinkat avagy szem-ceruzáinkat. 


                    

2019. május 5., vasárnap

Élmény volt

 Deák Bill Gyula, még mindig tud énekelni, látszódott az akarás, a kitartás, az elkötelezettség, a szenvedély, és a hangja, nos a hangja megőrizte születésekor ajándékba kapott  kivételezettségét. Szerencsére. Szerencsénkre. És az is nagyon felemelő volt, amikor a mellettem álló kissé illuminált állapotban leledző férfi többször a fülembe ordította, Bééékásmegyereen születtem. Gondolatban átírta a dalszöveget Békásmegyer Blus-ra. Imádtam. Arra gondoltam, mennyi őszinteség, mennyi fájdalom, mennyi büszkeség rejtőzhet az átiratban. Jó lenne hallani a történetét. (Félig vagyok a koncerten, illetve bárhol, a másik felem kívülállóként állandóan az embereket figyeli és raktároz. Egyszer majd összeszámolom az emberhangulatdobozaim. Mégsem. Így jó. Számolatlanul. Minden átélt vagy kilesett hangulat a részemmé válik. )


2019. április 27., szombat

Valahogy

Valahogy át kellene festeni az eget,
legyen mindig kék és rózsaszín.
Valahogy felágaskodni és elérni a végtelent,
rajzolni rá emberszerű embereket.
Valahogy csillagokat is gyárthatnánk,
mindenkinek egyet, egy majdnem tökéletest.
Valahogy át kellene lépni azon, ami nincs,
csak azt látni ami van, ami holnap lehetne. 

2019. április 13., szombat

Emlék-Valami varázslás


Különös délután
vagy este volt talán
a tóra ráborult
egy szöszke hangulat
a parti fák alatt
mint bársony karkötő
állt sorba száz csillag
varázslat volt
most már tudom
mert nem tűnt furcsának 
ahogy kezem kezedbe tetted
szívem szívedhez emelted
pedig úgy érkeztem
cseppet sem szeretlek.

2019. március 28., csütörtök

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperencián is túl : Búcsú



Mézeskalács tükrös szív, cukorka varázs nyaklánc, nyalóka kakasos, törökméz ragacsos, ezüstpöttyös hajszalagok, rózsaszín felhő illatok, sorsjegy madzagolt, színes villanykörte villogó, kaleidoszkóp-folyton bámulni való. 

2019. március 21., csütörtök

Tavaszi buborék

Érintésre színesedő fénykép a város
ibolyakéken nyújtóznak a házak
pajkos felhő ringatja a tájat
szétfoszlik az égen a téli bánat

angyalok szállnak fehér csipkeruhában
elkapott gondolataikkal labdáznak a toronyházak


pacsirta énekel a vén almafának
levelet hozzál ma százat
felesel a feketerigó
rügyleves
ízes bimbó
az volna jó

csillog a járdaszegély
aranyesőflitter a ruhája
szél a mátkája

hízik a lélek
öleli a napot
lehullnak róla a télen összegyűjtött kacatok

ki nem mondható szavak vonaglanak illedelmesen a sárban
s felszínre törnek a mélybe zárt tavaszi vágyak.



2019. március 18., hétfő

Sándoromra emlékezve

Illatos cigarettafüst
szőlőlugas
kisszék
történetek
adomák
huncut kacsintás ( "megbeszéltem Istennel nem leszek én párttitkár")
kislépés
nagylépés
kisfröccs
nagyfröccs

nagymama korholó hangja
Sándor már megint a gyerek fejét tömöd

lovas szánkón utazás
beszélő csutkababák
zöldre zöld kártyák 

babaház
csipkeház
tollas dunyhán felhőutazás
imák
és végleg becsukódnak a fehér spaletták.  


2019. március 10., vasárnap

Giccsharmónia

Oly vidám a táj
mintha kötelező lenne vidámnak lenni
hajnalban csivitelnek a fecskék
ragyog a Nap
fényesre suvikszolta az éj
arany bagarol krém az ég

százszorszép százszorszép lepi el a kertet
mókus játszik a csenddel

bólogatnak a magnóliák
selyemmé változik bennük a sejtés
virággá az érzés

lopakodik a pók
hálót szőni készül
kisorsolja a legyet
ki majd beleszédül

testbeszéd az élet nyögi az eresz
rajta a lakk gyönyörű mintákra reped

a Duna-parti sétányon
porcelánbabák ringatják sebzett szíveik
tente tente
elég ha holnap kelsz fel

enni kér a lélek
pillanatragasztót gyárt az éhesnek a reggel
mohón falja
s méla beletörődéssel továbblépked.


2019. március 3., vasárnap

Csakis kecsesen

Maga nem helyes, de nem is ronda.

Kép-Anyát akarom

Anyát akarom
látni ahogy szelíden
kinyitja az ajtót
vidám lépéssel
átlép a fehér küszöb arcon
végigmegy a járdán
a  járdaszélen terpeszkedő muskátlinak
súgni valamit
lassan
lehajol.

2019. március 1., péntek

Szabó Lőrinc-Tavasz

„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap.
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.
„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”

2019. február 26., kedd

holdsávban hiszti gyanakvás*



ha tudnám hol a vágyhatár
összetörne a csendkép-cserép
valamit tenni kéne és mégsem
bátorság ez álmos délutánon
a lélekhatáron galuskaszaggatás
álmodjunk még
éjszakai fürdőzést és vízisiklót
ó ha elmondhatnám gömbölyű éjszakán
a tejberizsreggeleket

nem mozdult el senki és semmi
se a férfi se a kutya se a nő
rétes az elkódorgott idő
de nem tudom milyen
holdsávban hiszti gyanakvás
altassatok el furcsa éjek
álmodjunk még placebót
ó hajnali harmat
akkor most reggeli smink vagyunk?

sosem tudom örülni kell vagy nem
amikor kedves szavakat hallani.

Debreceni György -verscímeimből alkotva vala  

Dícsharmónia

Papírmasé asztalon
papírcsipke terítő
papírmasé tányéron
papírmasé kalács

s kik körülülik 
ezt a csodát 
fura papírmasé figurák
bókoló billenő fejek 
mosoly a szájon
papírmasé halott virágok.

2019. február 24., vasárnap

Hiperkarma - Micsoda kép


Legyen már

Legyen már
fényt röptető Tavasz
sarjadjon a gyom a kert alatt
daloljanak a bogarak
zümmögjenek a madarak
kócos bokrok fésüljék
télviselt ágaik
simogassa napsütés
télbe fordult arcaink.



Könnyen ítélkezünk, csuklóból

Jutott eszembe, amikor két különböző életsíkon élő barátomnak elmeséltem egy történetet, igaz az egyiknek élőben, személyesen, a másiknak csak írásban, a különbség talán ebből adódik az egymásra nézés hiányából, mert a szemtől szembe nézés az fontos lehet.

A reakciókat kielemezve, csak az egyik tette fel a kérdést: Miért? S végighallgatva a miérteket, csak ennyi volt a válasz: úgysem tudtál volna másképp cselekedni, hiába nyöszörögsz. Az agyad, az eszed nyöszörög. Utólag.  ( Ismer.)

A másik meg majdnem elküldött a pokol legmélyebb bugyraiba.  ( Azt hittem ismer-naivitás.)

Hát igen, van nekünk ez a miért szó. Használni kellene mielőtt ítélkezünk.
Mennyivel egyszerűbb volna az élet. Pl. Miért tetted ezt? Miért nem tetted? Miért mondtad? Miért nem mondtad? Miért gondolod így, miért nem fordítva? Miért érzed így?  Csak egy szó, de lehet, hogy a szó eredményeképpen helyükre állnak a dolgok, a cselekedetek. Könnyű volna. De minek? Macerás.

Végighallgatni, hogy mit mond az ész s mit mond a lélek? Esetleg a kettő együtt? Ja, olyan nincs. Ugyanmár. Dög unalmas. Ítélkezzünk. Első hallásra. Csuklóból.

És rögtön eszembe jutott az a leányfalusi öreg néni, aki enni adott az útfelújító munkásnak. Mindennap. Levest, főzeléket, ami volt. Megsajnálta.
A munkás egy hét elteltével agyonverte a pénzéért, ékszerekért.  Gondolom, a néni, ha tudta volna mi vár rá, mellőzi az ebédeltetést. A zárak zárva maradnak. Elkerülte volna a munkásokat. Vagy hívjuk karmának a történést? Nyomjuk rá a karmát? Nem tudom. Nem hiszem igazán, hogy így kellett meghalnia. A karma is ad választási lehetőséget. Adott is. A néni választott. Kizárta az ajtókat, kilépett az utcára és barátkozott.

S hogy számomra ebből a történésből mi a tanulság? Bármennyire is nyafogni volna kedvem, fontos dolgokat, fontos dolgokról csakis személyesen, esetleg telefonon- telefonon ott van a hang zöngése- vagy sehogy. Illetve, inkább sehogy.

2019. február 23., szombat

Csak úgy

Mondjunk imát a ki nem hordott elvetélt szerelmekért.
( Talán újjászülethetnek.)

2019. február 16., szombat

Könnycseppek

Egy a víz kaviccsal szűrt tisztaságáért
Egy a tűz állandó lobogásáért
Egy a föld termékeny áldásáért
Egy a levegő láthatatlanságáért

A rongyosra hallgatott dalok szaváiért
A városi legendák könnyű kacajáért
A látható láthatatlan világ alig hallható szuszogásáért
A tánc könnyen ringó hullámzásáért
A rétegekben lerakodott csend halk ringásáért
A szerelem csillagtérben bolyongó puha magányáért

Egy neked
Egy nekem
Egy neked
Egy nekem
Egy neked
Egy nekem
Egy neked
Egy nekem.

2019. február 13., szerda

Ébredés II

Sápadt csillag éjterítő
ezer ábránd filmvetítő,
víztükrében ring a Hold
szixtuszi álomhajó

alkut köt a nap az éjjel
fehér madár száll az égbe
tüzet cipel kék csőrében,
tegnapelőtt zsarátnokán
éleszti a holnapi napot

ködpárnába bújt zajjal
ébred lassan a hajnal,
felhők felett prizma forog
fényszemet nyit földi tájra
nyílik nyílik már 

kapuja a világának

harmat mossa aranyeső
pillangósvirág szirmait,
szád a számra gondolom,
csendesen a Tavasz elé
a fény felé gyalogolok.


2019. február 7., csütörtök

2019. február 2., szombat

Időfátyol

Mikor hangja
hangom mellé simul
mint vihar után
a fátyol mögötti
indigókék percek
megáll a pillanat

tétova angyalok írják
áttetsző csillagfóliánsra
holnap leomlanak
a gondosan felépített
lélekkorlátok
tisztán csengő dalt
szolmizál majd az élet
s szívünk mélyen rejtve
kincset őriz féltve a lélek.

Szívemlék

Valami vaníliaízű napsütés
bágyadt méla fecsegés
jól kitalált ritmus szerint
forog a varázskerék

mélyen legbelül
mint ócska láncringlispíl
szédül szédül a szív
fülembe súg a szél
nem szabad kimondani
mennyire szeretlek
kócos kék felhőket
hesseget csendesen a lélek
igazgyöngyöt tűz hajába
elfordul
messze néz
útra kész egy örökre szép
szívemlék.

Kereslek

A ház fölé
lírát fest csendesen az est
tétova szavak dadogásában
kereslek

hozzád hajlik a képzelet
hárfahangú utak vezetnek
kereslek
ringat egy visszatérő álom
nincs távolság
nincs háború
csak te vagy
és én vagyok
a ház fölé
lírát fest csendesen az est
tétova szavak dadogásában
kereslek.

Ébredés

Jó reggelt, mondta a reggel
Jó reggelt, mondtam én
hűs csókot csókolt arcomra a szél
Jó reggelt, mondta a szél
Jó reggelt, mondtam én


így bókoltunk egymásnak
a szerda reggel s én
mosolyogtak a virágok a kertben
és a szelídszemű levendula
napindító ajándéknak
apró kék virágait kezembe szórva
kora reggel ringatózni
felnyújtózott ölembe.

Születés

Halkan zenél a világ
összeolvad álom és a valóság
elmosódik minden határ
burkokban szülteik a vágy
ringatom ringatom
kicsit még altatom
kicsi kincsem aludj még
kicsit aludj még

minden nappal egyre közelebb
lép hozzám a szerelem
késő már hogy ne szeress
késő már hogy ne szeresselek.

Emlék

Emlékszem mézzel itta a kávét
ugyanolyan mozdulattal kavarta
mintha a pohár alján cukor volna,
fűszeres fehérbor volt a kedvence
frissensült kenyeret szelt melléje,
furcsa dalokat énekelt
volt amelyiket kicsit sem értettem,
szavakban hempergő mosolyt adott,
fény mögé rejtett könnycseppeket,
mégis láttam ahogy könnyezett,
így maradt meg örökre bennem
néha szerettem néha gyűlöltem,
mert nem lehet valaki ennyire
ennyire tökéletes.

Tény

Bár a tények magukról
magukért beszélnek
és a beszédes könyvek
írásjelekkel fűszerezve
szép szóval elkendőzik
mi manapság az igazság
mert szeretni nehéz,
de mégis kell muszáj
ha kinyílik a szemhatár.

Presque vu

És ha
visszafelé lépkednék az időben
a hasonló rezgésszámú lehetőségek közül
kiválasztanám a legszimpatikusabbat
látnám magam

látnám magam
egy ezüsttel foncsorozott időlátó tükörben
mit a végtelenben élő időőr
könyörgő kérésemre három percre
rendelkezésemre bocsájtott
látnám magam
ahogy most a gyertyafénybe nézek
és a letisztult gondolatok
pucér igazmondásának köszönhetően
az esti láthatatlan energia áramlásban
angyal száll a szobán át
mert a halhatatlan lélek
kívülről gondosan őrzött
harmadik burkában elmélázva
valami furcsán lágy érintésre
hirtelen eszembe jutottál.

2019. január 31., csütörtök

Bátorság

Bevállalni a percben a pillanatot
kimondani bátran
a benne óvatosan elrejtett valót
az érzékenység rostáján
lyukakat foltozni
nehogy önmagad is áthullj
szobrok kicsinyített másolatait
szorosan magadhoz ölelni
hirtelen elengedni
hagyni összetörni
lázas éjek lepedőin
rád tapadó
igen-nem gondolatok közt
középen forgolódni
rossz világ
hazugsággal teli tenyerén
ringatni vélt jót
szeretni mind
kinek íriszében ott
egy plusz színes pont
ha kell
hazudni szépet
hisz oly könnyű a szomorút
boldoggá tenni
józan nap súgását
igaz szívvel hinni
az észnek
százszor ígéretet tenni
este a halvány lámpafényben
védtelen állni
és hagyni
bársonyban bekússzon a házba
a teleszemű éjszaka
s arcod fürkészve
halkan megkérdezze
mond bátor vagy (?)
ha bátor vagy
vállald a percben a pillanatot
nem akarom
sikítod
nézd
minden éjjel
kicsúszik lábam alól a való
de alig várod érezd
ahogy kesztyűs kézzel
lelkedben kotor
s boldogan rádöbbenj
hazudtál már megint
valamit
valami soha be nem ismerhető
igazságot
mert csak így
csak így létezhetsz
álmokba áztatott papírra
támasztod az életed.

2019. január 25., péntek

2019. január 3., csütörtök

Lélek háza

Lélek házán ablakok
egyet kettőt kinyitok
bezárom amit kapok

köd előttem holnapok
sós vízben könyvlapok
puhán ázó tegnapok
mind bennem vacog

anyám álma vagyok
halálában felkarol
ágyamhoz hajol
csillagként ragyog

itt egy ajtó kitárom
celluloid filmvásznon
kopírozott világok

tükör nélküli lélek
levegőtlen szűk rések
veled együtt félek
csak nézem nézlek.