Emlékszem mézzel itta a kávét
ugyanolyan mozdulattal kavarta
mintha a pohár alján cukor volna,
fűszeres fehérbor volt a kedvence
frissensült kenyeret szelt melléje,
furcsa dalokat énekelt
volt amelyiket kicsit sem értettem,
szavakban hempergő mosolyt adott,
fény mögé rejtett könnycseppeket,
mégis láttam ahogy könnyezett,
így maradt meg örökre bennem
néha szerettem néha gyűlöltem,
mert nem lehet valaki ennyire
ennyire tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése