Jutott eszembe, amikor két különböző életsíkon élő barátomnak elmeséltem egy történetet, igaz az egyiknek élőben, személyesen, a másiknak csak írásban, a különbség talán ebből adódik az egymásra nézés hiányából, mert a szemtől szembe nézés az fontos lehet.
A reakciókat kielemezve, csak az egyik tette fel a kérdést: Miért? S végighallgatva a miérteket, csak ennyi volt a válasz: úgysem tudtál volna másképp cselekedni, hiába nyöszörögsz. Az agyad, az eszed nyöszörög. Utólag. ( Ismer.)
A másik meg majdnem elküldött a pokol legmélyebb bugyraiba. ( Azt hittem ismer-naivitás.)
Hát igen, van nekünk ez a miért szó. Használni kellene mielőtt ítélkezünk.
Mennyivel egyszerűbb volna az élet. Pl. Miért tetted ezt? Miért nem tetted? Miért mondtad? Miért nem mondtad? Miért gondolod így, miért nem fordítva? Miért érzed így? Csak egy szó, de lehet, hogy a szó eredményeképpen helyükre állnak a dolgok, a cselekedetek. Könnyű volna. De minek? Macerás.
Végighallgatni, hogy mit mond az ész s mit mond a lélek? Esetleg a kettő együtt? Ja, olyan nincs. Ugyanmár. Dög unalmas. Ítélkezzünk. Első hallásra. Csuklóból.
És rögtön eszembe jutott az a leányfalusi öreg néni, aki enni adott az útfelújító munkásnak. Mindennap. Levest, főzeléket, ami volt. Megsajnálta.
A munkás egy hét elteltével agyonverte a pénzéért, ékszerekért. Gondolom, a néni, ha tudta volna mi vár rá, mellőzi az ebédeltetést. A zárak zárva maradnak. Elkerülte volna a munkásokat. Vagy hívjuk karmának a történést? Nyomjuk rá a karmát? Nem tudom. Nem hiszem igazán, hogy így kellett meghalnia. A karma is ad választási lehetőséget. Adott is. A néni választott. Kizárta az ajtókat, kilépett az utcára és barátkozott.
S hogy számomra ebből a történésből mi a tanulság? Bármennyire is nyafogni volna kedvem, fontos dolgokat, fontos dolgokról csakis személyesen, esetleg telefonon- telefonon ott van a hang zöngése- vagy sehogy. Illetve, inkább sehogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése