Udvarlás-2020

Mondja Kedves. Szeretne velem tíz napig otthoni karanténban lenni?

 

 

 

Nem tudni

örüljek vagy ne, ha kisüt a nap, 

ha kisüt a nap támadnak a büdösbogarak,

sorba állanak a ház falán

a legelső a legjobb szemű a figyelő

s mikor ablak, ajtó nyitva marad

megfújja a láthatatlan trombitát

s befelé masírozik mind, ki, kint várt.  

Őszi anzix

Csillagrózsa
habszegfű
rozmaring terítő

erre járt a teremtő

  

madárbirs hegedű

repkény táncol a nádtetőn

aranysárga cipellők

pókfonál keszkenő 

benéz a Hold az ablakon

benéz a Hold az ablakon  

bókol az angyaltrombita
este van már
jöjj haza

bársonyka sárga
skarlát-zsálya párna
ide-oda forgatom
ha akarom liliom   

ködbevesző hajnalok
paplan után kutatok. 

Nem kék az ég, nem szép ez az ősz

És eltűnnek a csillagok

némelyik sohasem volt 

csak látni akartuk

így történt hogy láthattuk

 

nem táncolnak a Főtéren az angyalok

pedig mind oly helyes volt

apró léptek

apró szárnyak

apró mosolyok 

mind helyes volt

 

didereg a szél 

sálat

kesztyűt parancsol  

mikor anyára gondolok

valahol a magasból  semmi nem szól

nem mesélnek a hirdetőoszlopok

kirakatokra fagy a tegnapi mosoly  

piszkos lepedőt terít az égre 

az éppen ügyeletes főgonosz

folt hátán folt

színeket nem hoz 

csak az univerzum küldi 

feszt csak küldi 

a kertben síró bogarak 

apró lépteinek halk zörgését.

 

Nem kell sírni

 

" hogy el ne törjön az idő egymagában"

Meddig vagyunk emlékek?

Mikor az emlékezés csarnokai lassú félszeg komótossággal összeomlanak, vajon megmarad-e utánunk egy szín, egy illat mely megállásra, töprengésre készteti a felejtőt. Erdei utak kapaszkodóin egyetlenegy mélyen rejtőző lábnyom, ha az időesőverte szétmálló falmaradékok maradék nélkül beolvadnak majd a földbe.

A géntérkép spiráljában elbújva, meddig létezhetünk. Létezünk-e majd így, ugyanígy.

Vagy ránk rakodnak újabb és újabb gének s eltűnünk onnan is, nem hasonlít majd ránk már senki. Véletlenül nem lép majd úgy, ahogy én lépek és véletlenül nem gondolja azt, amit én gondolok.

Megszűnnek létezni a véletlenek. 

A szeretet a szerelem a barátság újraismétlődésében ott leszünk-e? Ki leszek én és ki leszel te.

Az ebben a helyzetben, ezen a helyen voltam már valamikor érzés megremegteti majd a lelket, lúdbőr borítja be a testet, megborzong a táj s a tájban az ember. Tágranyílt szemmel vacog a lélek. Emlék, fontos emlék lehet mely ennyire  érintős. Honnan érkezett? Mi táplálta? És hogy tényleg mire kellene emlékezni az nem egyértelmű.

Mikor jön el ez az idő és honnan fogjuk tudni, megérkezett. A valamilyen valaminek lassú leszakadása, elmorzsolódása mennyire fog fájni? Talán észre sem vesszük. Tökéletesen eltűnünk. Ringunk majd valahol, egy színtelen vizű tavon és akár akarjuk akár nem, szép lassan elmosódnak az emlékek. 

Ki érti ezt ...

-Mit csinálsz?

-Ülök egy széken. 

-De, mi csinálsz? 

-Ülök egy széken, előttem az asztalon a számítógép, bámulom.

-Mégis, mit csinálsz?

-Ülök egy széken, előttem az asztalon a számítógép, bámulom mit írsz.

-Komolyan kérdezem, mit csinálsz?

-Ülök egy széken, előttem az asztalon a számítógép, bámulom mit írsz és most úgy érzem, mintha fáznék.  Egy kicsit.

-Naaa, tényleg, mit csinálsz?

- Ülök egy széken, előttem az asztalon a számítógép, bámulom mit írsz és most úgy érzem, mintha fáznék.  Egy kicsit. Közben arra gondolok, milyen kár, hogy jön a Tél.

-Komolyan kérdezem!

- Ülök egy széken, előttem az asztalon a számítógép, bámulom mit írsz és most úgy érzem, mintha fáznék.  Egy kicsit. Közben arra gondolok, milyen kár, hogy jön a Tél és mindmegfagyunk.

-Naaa!

- Ülök egy széken, előttem az asztalon a számítógép, bámulom mit írsz és most úgy érzem, mintha fáznék.  Egy kicsit. Közben arra gondolok, milyen kár, hogy jön a Tél és mindmegfagyunk. Jégkoporsóba bújik majd a világ. Az a szerencse, hogy a jégkoporsó átlátszó. Kilátunk.

- Na jó. Nem akarod megmondani mit csinálsz.

( Ti értitek ezt? Mi baja van? Szépen válaszolgattam. Nem? Kár, nem kérdezte meg még 20x. Tök jó válaszaim vannak.) 😁

Van Halen

 

Amikor Isten

Amikor Isten mellém ült

nem szólt 

némán nézte a porba

leboruló 

papír angyalok

gyűrött könyörgéseit 

 

el ne hidd  

ezek nem angyalok 

az ördög kirakóst játszik

néha felvihog 

haragudtam rá

hisz kegyetlen volt

Isten így nem viselkedhet

nem ezt tanultuk

menj 

nem férünk el ketten 

ezen a keskeny kispadon

várnak rád odafent az igazi angyalok

 

megrázta a fejét

haját röptette a széllel

beletúrt két kézzel

girlandok kúsztak szanaszéjjel

 

arrébb csúsztam a padon

felragyogtak a csillagok 

azt hitték

minden megbocsájtható.