Mikor elakad a szó

Ahogy hangtalan mellém áll
s mint láthatatlan szellő
fényképre illő őszi délután,
álomtól bágyadt falevelek
festenek szeme mélyére
rőt színű tüzeket

a Duna parti sétaúton
könnyed kézzel
hajamba puhán belekócol
torkomon akad a szó
s mint lassuló körhinta
megáll körülöttem a világ,
levegőt sem vesz a táj

pedig minden padra leültem
mi az út szélén áll,
óarany keretbe feszített
mondatokat fogalmaztam
mit mondjak majd,
ha szembe jön velem

mit mondjak majd,
megértse végre
mennyire szeretem,
mennyire szeretem,
mikor gyengéden
ráhajol lelkemre.

(2010)

Nyári deja vu

Néha
oly szép a nyárdélután
mint giccsbehajló 
régi szentképeken
lelkét tenyerében tartó
földre szálló angyal

napsütés
kék ég
rezgés nélkül falevél

deja vu
már megint
már megint ugyanaz az érzés

szavakat számlál
a visszaforduló pillanat
előre lép 

karkötőt köt csuklómra
a múlt 

s ha eljő az éj
távoli ég peremén
rég nem látott csillagom ébred
éj tengerén 
szeretni
halkan úszik felém.

Időárnyék

Fekete-fehér festmények
berreg a felvevőgép
hajnalig készül a kép

satírozott álmok
valamilyen vágyak
apró zsugor árnyak
mint szemétből kimentett madarak
repülnek éhesen az ég felé

kirakatbabák toppanása hallatszik
rég betört ablaküvegek
éles szilánkjain
vérzik a lét
mi van ma ( ?)
ma van már vagy holnap
tegnap is ma volt
árnyékidő
időárnyék

álmomban
megoldottam a feladatot
mélyhűtött verseket olvasztok
aranytartalékait az örömlétnek
fillérekért elajándékozom.

A Gondolat Hatalma

Már megint
anyára gondolok
látom
ahogy átmegy a szobán
visszanéz
rám mosolyog
pedig
rossz vagyok
nem hagyom
nyugodni
reggeltől-estig
rá gondolok.

Lelki közelség

Milyen finom
mikor álomtól kábultan
néz rám a tintatartó
s a levegő itatóspapírra
tintapettyenként szétszórodik
összeterelendő figyelmem
de én hagyom
még nem virrad
még nem álltak sorba a feladatok
lehetek szétszórt

milyen finom
ahogy hiányod végigkísér utamon
csodaszép álmok
lélegzetmegállító éjek
élni visszatérnek

milyen finom
pedig már rég nem én vagyok
az aki igazinak számít
de elképzelhetek bármit
akár
vissza nem térítendő
lehetőség is lehetnék
ki nem cserélhetnél

finommá válnak
az éjszaka árnyalatai
mikor a múltba nézve
azt mondhatom
igen persze
még most is szeretlek
hisz olyan vagy
akár a változó tavaszi felhők

hol óvni való gyermek
hol okos felnőtt
hol folyton valamire éhes
világot hódító lélek

és én csak nézem
ahogy felhőként átrepülsz
az égi kívánságablakon
aztán eltűnsz
mint mindig
messze fent a hegyvonulaton.

Szeress akkor is

Éj folyóban Hold mossa arcát
segítségnek hívja a karmát
selyemgubóban ázik a tegnap
ablaküvegnek repül a holnap

fénypapíron fekete betűk
hátrabillen szép pici fejük
ágyba párnát álmodnak
Isten keze által áldottak

keseredik számban a szó
nincs már más mi helyénvaló
szeress akkor is ha nem akarod
szeress akkor is ha nem akarom.

Ahogy

Ahogy, hozzám ér szelíden a kezed,
bársonyba süllyednek odakint a csillagok,
a Hold puha fénnyel ragyog

ahogy, végtelen türelemmel,
kisimogatod belőlem a fáradtságot,
nem törődve azzal,
én már kábult félálomban járok

ekkor érzem legjobban, hogy szeretsz,
mert az utolsó elmerülés közben,
még mindig érzem,
ahogy simogatod a kezem.

Emlék-Kép

Emlékszem a hatalmas
hegyekre bámészkodó
függöny nélküli ablakra,
egy tiszta színű szobára
nem volt más a szobában
csak egy régi halk zongora

míg a billentyűkön játszottál,
mélán a falhoz támaszkodva,
összegyűrt fehér férfi ingben,
önmagammal harmóniában
álltam én, álltam, vártam,
hogy rám néz.

Szeretni valakit-Ezért

Mint tündér lába
tavasz idején
mikor földet ér
s halkan
virágba borulnak
a kerti virágok 
ily hangtalan
valami ősi tudással
érti minden
rejtett moccanásom

mint nyári éjeken
mikor illatos bűvölet
mámor a létezés
s apró örömatomokra
esik szét kacagva
a valahol lenni levés

ahogy patakmeder
öleli apró kavicsait
nehogy elsodorja
valamelyiket a víz
mesét mesél éjjelente
a parti fűzfáknak
s így lesz teljes az éj

mint őszi estek
lágy bíborízű fénye 
kísér utamon pillantása
s ha vissza visszanézve
tovább megyek
ő még mindig ott áll
figyeli amint
bezárja alakom
a mellettem lépkedő
szürkébe hajló
végtelennek tűnő idő.  

Csendben

Nézd kedves
csendabroszt terített az éj
a város fölé
némán pislognak a csillagok
álomba olvadnak az utak
ásít a táj
mozdulatlan minden ház

gömbölyű lett ma a Hold
betekint az ablakon
ennyire teljes
még soha nem volt

halkan feküdj mellém
csendben öleljen karod
meg ne zavarjuk

engedd hogy érezzem
ahogy a hajamba lélegzel
nem kell a szó
csak figyeljük
amint egy pillanatra
az ágy mellé áll
a szerelem angyala
s hagyjuk
lelked lelkemre terítse
szelíden szeress ma éjjel.

Lélegzés

Ahogy a száraz nyáridőben
Isten esőt ajándékoz a földnek
szürke cserepeit a tájnak 
lágyan összemossa,
hogy fellélegezzen mind ki szomjas

ahogy lemossa a házak falát,
portól fuldokló kába frízeit,
hogy mosolyogjon az élet
kívül és belül újra 

így irányítja hozzám lépteid,
ily szép tiszta lélegzetet adva
általa megformált hiányidőnk
utolsó pillanatának lejártakor,
én is levegőhöz jussak újra,
hogy én is levegőhöz jussak
újra.  
 (2008)

Nézd micsoda éj

Nézd hogy szuszog az éjszaka
gömbölyít álomfelhőket
szürke házak közé fest színes képeket,
egy vén padlás porpadlózatán
Van Gogh fel-alá járkál
szomorú szemét összehúzza
messze a távolba néz
koszlott pergő falra álmodja
Provence csillagos egét,
betekint az ablakon a Hold,
kíváncsi arcát pókháló érinti

a festő kopott ecsetért nyúl
könnyeiből gyöngyöket tesz
a pókháló szálára,
kétkedve hümmög
hangosan felteszi a kérdést,
vajon ki varázsolja el az éjszakákat,
valaki, vagy magamnak én

cserepeken sétálnak a csillagok.
(2009)