Milyen finom
mikor álomtól kábultan
néz rám a tintatartó
s a levegő itatóspapírra
tintapettyenként szétszórodik
összeterelendő figyelmem
de én hagyom
még nem virrad
még nem álltak sorba a feladatok
lehetek szétszórt
milyen finom
ahogy hiányod végigkísér utamon
csodaszép álmok
lélegzetmegállító éjek
élni visszatérnek
milyen finom
pedig már rég nem én vagyok
az aki igazinak számít
de elképzelhetek bármit
akár
vissza nem térítendő
lehetőség is lehetnék
ki nem cserélhetnél
finommá válnak
az éjszaka árnyalatai
mikor a múltba nézve
azt mondhatom
igen persze
még most is szeretlek
hisz olyan vagy
akár a változó tavaszi felhők
hol óvni való gyermek
hol okos felnőtt
hol folyton valamire éhes
világot hódító lélek
és én csak nézem
ahogy felhőként átrepülsz
az égi kívánságablakon
aztán eltűnsz
mint mindig
messze fent a hegyvonulaton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése