Mint tündér lába
tavasz idején
mikor földet ér
s halkan
virágba borulnak
a kerti virágok
ily hangtalan
valami ősi tudással
érti minden
rejtett moccanásom
mint nyári éjeken
mikor illatos bűvölet
mámor a létezés
s apró örömatomokra
esik szét kacagva
a valahol lenni levés
ahogy patakmeder
öleli apró kavicsait
nehogy elsodorja
valamelyiket a víz
mesét mesél éjjelente
a parti fűzfáknak
s így lesz teljes az éj
mint őszi estek
lágy bíborízű fénye
kísér utamon pillantása
s ha vissza visszanézve
tovább megyek
ő még mindig ott áll
figyeli amint
bezárja alakom
a mellettem lépkedő
szürkébe hajló
végtelennek tűnő idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése