Szívemlék

Valami vaníliaízű napsütés
bágyadt méla fecsegés
jól kitalált ritmus szerint
forog az élet varázskerék 

mélyen legbelül 

mint ócska láncringlispíl

szédül 

szédül a szív 

 

fülembe súg a szél 

nem szabad kimondani 

mennyire szeretlek

mert elvisz a Tél

kócos kék felhőket
hesseget a lélek
el veletek
menjetek

igazgyöngyöt tűz hajába
elfordul
messze néz
útra kész
egy örökre szép
szívemlék.

Ahogy színeket teremt

Festő nem festhet szebbet,                            
csak Isten tud ennyire kéket,
télfelhők fejére teremteni 
szikrázó gyémánt koronaéket,
hogy áttetsző égi prizmákon
suhanjon át az égi élet, 

hogy kék, fehér, piros, zöld, 

sárga óceánok partjain

vidám fogócskát játszanak

az angyalok a széllel,

hogy eszünkbe jusson, ő, ő is

létezik, és hogy ő maga,

ő maga az emberi lélek. 

 

 

Belőled lélegzem

Egyszer majd mindannyian odaérünk
oda ahol bársonyba fulladnak a csillagok
szétfoszlanak a múltidők rézkarcai
nincs előrevetített jövőbelátó kép
csak tétova könnyű semmi kis lebegés
majd nagyon szorosan feküdj mellém
mert így szeretném ha így szeretnél
ha egyszer majd végleg megérkezünk
szád a számon belőled lélegzem
szám a szádon belőlem lélegzel. 

Nyári délután

Hallani ahogy a kert végén
mélán szöszöl a napsugár
füvet ringat
fát pesztrál
bár unja már
s menne már

menne már
az éj csillagai
várják már 

mint bágyadt pillangó
olyan a nyári délután
tétován szállnak a mondatok
a nyitott ajtón
az ablakon át

szív kitár
rózsaszín felhőn nyugszik a vágy
s mozdul már
mozdul
a legyen már
a legyen már valami.

Időrésben

Mikor begomboltad blúzomon
a nyitva felejtett gomblyukat
megállt az utcán a pillanat

a szél bebújt a kapualjba
a Nap a posta kőlépcsőire
várni valamire puhán leült

szomorú szép szemed
szomorú szemembe nézett
kócos is vagy szanaszét 
mondtad szemrehányóan

a lelkem is összekócolódott
mindkettőt kifésülhetnéd
mondtam félve halkan én
és elkezdett fújni a szél.

(  2014.01.)

Mintha nem én

Mintha nem az én életem lenne
ide-oda kószálok benne
elveszhetnék de nem tudok
utcáról utcára bolyongok

vizitkártyát oszt
éjjelente a Hold
kérjek időpontot
ez most a mód

felhők mögé bújnak a csillagok
kártyát vetni most volna jó

mellém lép
bámul rám a bánat
már nem mondhatom
nincs itt egy talpalatnyi  hely sem
menj el

tele a szív vele
legalább a fele
tele a szív tele vele
nem lehet tudni miért
nem lehet tudni minek.